Társaságunk

A Natural-Med Kft. közel 20 éve áll tevékenységével az oktatás, a gyógyítás, a tudományos kutatás elősegítésének szolgálatában.

Cégünkről

Gyors növekedés, hatékony segítség

Dr. Széchenyi István vagyok, pszichológus-akupunktőr, specialitásom a fülakupunktúra, amely területen immár 30 éve aktívan tevékenykedem, úgy a klinikumban, az oktatásban, az innovációs területeken is a tudományos kutatásban is.

Hozzávetleg 15 évvel ezelőtt született meg bennem egy apró gondolat, hogy szívesen használnék a praxisomban egy meridián-diagnosztikai műszert.

Dr. Széchenyi István

Tulajdonos, fejlesztő

A MeriDiM® születése

Gondosan átkutatva a hazai és nemzetközi piacot, sajnos – vagy szerencsére – nem találtunk olyan eszközt, amely igényeimet kielégítette volna.

 Szóba jött a Voll készülék, amely állapotfelmérési ideje (40 -60 perc) számomra túlságosan hosszúnak tűnt, és számos tévedési lehetőséget rejtett magában.
Amit pedig a külföldi piacokon találtunk – még ha az akkori igényemnek – erős kompromisszummal  meg is felelt volna az, sajnos magyar nyelven nem volt elérhető, sem szoftver, sem ügyfélszolgálat.
Azonban erre óriási igény lett volna a pácienseknek biztosított anyagok tekintetében.
Így nem maradt más hátra, mint kifejleszteni egy diagnosztikai berendezést, amely minden igényemet kielégítette szakmailag és technológiailag  egyaránt.
Elmondhatom, hogy a MeriDiM® rendszerbe szívemet-lelkemet és sok-sok év szakmai tapasztalatát tettem bele.
A hagyományos kínai orvoslás, a japán (dr. Nakatani neurológus) Ryodoraku-rendszer törvényszerűségeit, Nogier francia neurológus kutatásait is figyelembe véve, valamint több, mint 30 éves terápiás, kutató és oktató munkásságom csúcsosodott ki ebben a műszerben.
Az első változat 2010-ben jelent meg, azóta számos fejlesztésen, újragondoláson, ráncfelvarráson esett át a szoftver. Elérhető nyelvek: magyar, angol, olasz és román.

műszer egyben
0
modul
0
terapeuta
0 +
országban
0
Fókuszban a klienseink elégedettsége

Nemzetközi partnerek, hazai kapcsolatok

A világ számos országából vannak vásárlóink, Európa, Ázsia, Amerika, Ausztrália és számos konferencián, kiállításon vettünk már részt világszerte.

 A MeriDiM® tudományos kutatásainkban is megállta a helyét, nem is akárhogyan!
De számomra mégiscsak a legértékesebbek azok a visszajelzések amelyeket a felhasználóktól kapok, sikertörténetek, hogy hogyan tudtak segíteni a pácienseiken.

Konferenciák & Kiállítások

2011
2012
2012
2012
2012
2013
2014
2012
2013
2014
2015
2015
2016
2017
2017
2018
2019
2023
2023

Csapatunk

MeriDiM® System szakmai csapata 2009-ben alakultmeg, a Natural-Med Kft égisze alatt, Dr. Széchenyi István vezetésével.
Munkánkat több szakterület specialistái segítik: grafikusok, informatikusok a szakma különböző területéről,  valamint műszaki-technikai szakemberek.

Dr. Széchenyi István

tulajdonos, fejlesztő

Mint a MeriDiM rendszer tulajdonosa és fejlesztője, felelős a cég szakmai irányításáért, az innovációk megvalósításáért és a meridián-diagnosztikai technológiák folyamatos fejlesztéséért, hogy a hagyományos kínai orvoslás elveit a modern kor igényeihez igazítsa

Antal Zsuzsanna

társ-tulajdonos operatív igazgató

Operatív igazgatóként az ügyfélkapcsolatok fejlesztéséért, a szervezeti folyamatok hatékonyságáért és az üzleti célok megvalósításáért felel.

A fejlődés mérföldkövei

Cégünk alapértéke a folyamatos, tudományos kutatásokon alapuló fejlesztés, a szakma igényeinek maximális figyelembe vételével.

hu_HUMagyar